Vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus)   Méretkorlátozás alá nem eső faj     Teste oldalról lapított, magas, a hát, de különösen a has erősen ívelt. A faroknyél rövid és magas. A fej aránylag kicsi, a homlok egészen lapos. A száj felső állású, az alsó állkapocs előbbre áll, mint a felső. Az úszók közül a mell- és a hasúszó aránytalanul kicsi, a hát- és a farokúszó jól fejlett. A hátúszó kezdete a has- és a farokalatti úszó közötti távolság felénél van. Utóbbi két úszó széle homorú, az úszók között pikkelyekkel fedett él húzódik. Cycloid pikkelyei nagyok, vastagok és kemények. Az oldalvonal teljes, a has irányában erősen ívelt. Fontosabb testméreteinek arányai erősen variábilisak, amelyeket az ivari különbségeken kívül az élőhely változatossága is okoz. A pontyfélék egyik legszínesebb hala, háta folyóvizekben acélfényű feketés, oldalai aranysárgák, hasán ezüstös fehér. Nagy átlátszóságú, dús növényzetű állóvizekben háta inkább zöldesfekete, oldala sárgaréz csillogású. Páros úszói, valamint a farokalatti úszója vérvörös, a hát- és a farokúszó szürkés alapszínű, vörhenyes árnyalattal. Az ivadék színezete fakóbb, ilyenkor gyakorta összetévesztik a bodorkával, amelytől a garatfogak alapján különíthető el biztonsággal. Az írisz fehér vagy sárgás árnyalatú, esetleg narancssárga, gyakran tarkítják kicsiny vérvörös foltok, de egésze sosem vörös. Egyik-másik népies elnevezése (veresszem, pirosszemű kele) éppen ezért megtévesztő lehet. Tipikusan csapatban élő hal, megfigyelték már 100 ezer egyedből álló csapatát is (Maitland és Campbell, 1992). Állóvízi hal, igyekszik elkerülni az áramlásos vízterületeket. Nagyobb állománya növényzettel dúsan benőtt tavakban, holtágakban fejlődik ki. A hímek 3, a nőstények 2 éves korukban válnak ivaréretté. A tejesek színezete élénkebbé válik az ívást megelőző időszakban, a nászkiütések a fejen és a test elülső részén nem olyan kifejezettek, mint más pontyfélénél. Az ívás áprilistól júniusig tart. A hímek jelennek meg az ívóterületen először, majd az ikrások megérkezése után beűzik, behajtják azokat a vízinövényzet közé. Az ikrások a vízfelszín közelében rakják le a növényekre 1,0-1,7 mm átmérőjű ikráikat, amelyek száma 90-230 ezer között változik. Az ívási hőmérséklet tekintetében megoszlóak a vélemények, 15-18 °C-tól (Berinkey, 1966; Maitland és Campbell, 1992) 20-24 °C-ig (Nikolszkij, 1950; Kryžanowskij, 1949) találhatók erre vonatkozóan adatok. A kelés a vízhőmérséklettől függően a termékenyítést követő 5-6. napon történik, a 4,5-6 mm-es lárvák a fej ragasztómirigyénél fogva 3-4 napig, a szikanyag teljes felszívódásáig a növényeken függenek. Első táplálékuk apró zooplankton szervezetek és algák. Fejlődésük során fokozatosan térnek át a fajra jellemző táplálékbázis, a magasabbrendű növények fogyasztására. Az irodalmi adatok alapján a kifejlett példányok nem kizárólagos növényevő szívesen fogyasztanak állati eredetű táplálékot is (Niederholzer és Hofer, 1980; Maitland és Campbell, 1992). Hosszú életű de viszonylag kis termetű halfaj.