Legyezés tiszavirágzás idején

Nem zúgolódásképpen mondom, csak egyszerűen a tényt állapítom meg, hogy itt mifelénk, az Alföld déli peremén, a klasszikus legyező horgászat lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Ennek ismeretében talán érthető, hogy a legyezéssel való eddigi "jegyben járásom" egy éves időszakát sikerült mindennemű zsákmány nélkül megúsznom. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy szórványos próbálkozásaim főképpen a dobástechnikával való ismerkedésre korlátozódtak, és én lettem volna a legjobban meglepve, ha az ügyetlenkedéseim közepette netán halat is sikerült volna fognom. De azért lassanként már kezdett megérni a helyzet arra, hogy a legyezéssel szembeni eddigi plátói vonzalmam előbb-utóbb aprópénzre - azaz halra - váltsam.

Tiszavirág

Laci barátom - aki a legyes dobás alapjaiba is bevezetett - egy június eleji estén azzal a hírrel hívott fel, hogy rajzik a kérész a Körösön, és tombolnak a balinok. Ő ráér holnap délután, ki kellene mennünk, és ha most nem fogok halat legyezve, akkor soha! A bevezető sorok után gondolom, könnyű kitalálni, hogy milyen gyorsan mondtam igent a szíves invitálásra.

Még néhány szóval azt is megbeszéltük, hogy milyen légytípusokkal készüljünk a másnapi bevetésre.

Meg kell jegyeznem, hogy Laci a legyek terén nem különösebben kényes az élethű megjelenésre, sokkal inkább a célszerűség, és gyors elkészíthetőség híve. Az adott alkalomra egy közönséges polyfoam csíkból kötött legyet javasolt. Véleménye szerint ilyenkor a kontúr, és a mozgás az elsődleges. Amikor fröcskölve rabol a balin, nem feltétlenül értékeli többre a szépen kivitelezett, élethű kérészutánzatot, hanem reflexszerűen vág rá a könnyű zsákmánynak ígérkező, vízre hulló csalira, bármilyen primitív kivitelű is az, feltéve, hogy a mérete és "viselkedése" nagyjából megfelel az alkalomnak. A polyfoam, vagy más lebegő alapanyag azért lényeges, mert a viszonylag nagytestű légynek - a vízre lehulló kérészekhez hasonlóan - a felszínen kell maradnia. Ehhez kevés lenne pusztán a felületi feszültség, némi felhajtóerőre is szükség van, amit a könnyű, műanyag hab biztosít.

Az instrukcióknak megfelelően még az este gyorsan le is gyártottam néhány hevenyészett kérészutánzatot. Nem tudtam megállni, hogy Laci tanácsai ellenére faroksörtét, és szárnyakat ne kössek nekik, bár így is eléggé kezdetlegesen néztek ki a katalógusok műlégy-remekeihez viszonyítva.

Vajon mit szólnak a balinok a polyfoam kérészhez?

Másnap délután feleségemmel együtt - aki szívesen vállalta a fotózást, hogy én a horgászatra koncentrálhassak - elindultunk Kunszentmárton felé, a rekkenő nyár eleji kánikulában. Laci már az utcán várt ránk. Javaslatára átültünk az ő kocsijába, mondván hogy az - a gazdájával együtt - jobban hozzá van szokva a mostoha terepviszonyokhoz. Fél óra autózás, ebből legalább 5 km földút megtétele után értünk a kiszemelt helyre, ahol a Körös kettős kanyarulatában, a vízbe csúszott magas part alján ritka kedvező feltételek kínálkoztak a legyező módszer gyakorlásához, vagyis a dobás helyigényes műveletét nem zavarta a sűrű parti bozótos.

Itt próbáltunk szerencsét

Még útközben élénk telefonos egyeztetést folytattunk Laci szolnoki cimborájával, aki vérbeli legyezőként szintén nem tudott ellenállni a ritka alkalomnak, és később csatlakozott kis csapatunkhoz.

Megérkezve hamar felkészültünk, hiszen a legyes felszerelés végtelenül egyszerű: egy szál bot, orsó, és a légy a zsinórra kötött előke végén. Mivel a rajzás még nem indult be, nyugodt volt a folyó felszíne. Csak ritkán borzolta egy-egy rablás a vizet a kiálló, száraz faágak szomszédságában, ahogy a balinok a part mentén csoportosuló küszöket tizedelték. Hogy a tiszavirágok remélt megjelenéséig elüssük az időt, streamerekkel próbáltuk becsapni az óvatos rablókat, de egy-két utána fordulástól, víz alatti megvillanástól eltekintve eredménytelenül.

Ahogy teltek a percek, negyedórák, félórák, egyre türelmetlenebbül vártuk a rajzás kezdetét, és Laci is egyre gyakrabban sopánkodott, hogy potyára csalt el minket ilyen messzire, jaj de sajnálja. De szerencsére nem kellett csalódnunk.

A halak vették észre az első kikelő kérészeket, nem mi. Már hét óra felé járt, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy itt is-ott is a vízből kicsapódó haltestek csobbanása töri meg a csendet. Aztán megláttuk az első "lepkéket" is a víz fölött cirkálni. Végre eljött a mi időnk! A fiúk felől - mert ekkorra már Levente is megérkezett - egyre-másra jöttek az izgatott kiáltások "hű, ott fordult mellette", "azannya, rávágott, de lemaradt". Egyszer csak az én legyemre is odafordult valami, és már feszült is a vastag, rikító színű zsineg! Szokatlan volt az orsó használata nélkül, kézben fogott zsinórral való fárasztás, de ennek ellenére hamarosan a parthoz irányítottam, és kézbe vehettem a 35 centi körüli növendék balint, első legyezve fogott halamat! A szűz kéz szerencséje!

Megvan az első!

A társak is egyre másra kezdték fogni a halakat. Laci műanyag hab legyei, és Levente élethű kérész-imitációi egyaránt sikeresnek bizonyultak. Elsősorban balinok kerültek horgainkra, de egy-egy szép jász, és garda is színesítette a fogást. Tekintettel az ünnepi alkalomra, a zsákmányul esett halakat ezúttal kivétel nélkül futni - azazhogy úszni - hagytuk.

Levente fáraszt

Megvillan a balin a víz alatt

Laci egyik balinja

A tiszavirágok is egyre sokasodtak körülöttünk. Nem csak a partra, fákra, hanem testünkre, ruhánkra is leszálltak, hogy kibújjanak a bőrükből, és csatlakozzanak a násztánc forgatagához.

Vedlés közben

Ahogy a rajzás egyre inkább kiteljesedett, úgy idő közben a halak is kezdtek eltelni az ünnepi lakomával. Mind kevésbé méltatták figyelemre a zsinórjaink végén úsztatott, horoggal bélelt műcsalit, és lassanként az izgalmat hozó, lusta utánafordulások is elmaradtak.

Szürkületre teljesen elcsendesedett a víz, a halak degeszre jóllakva a mélybe húzódtak. Már csak az élményeink őrizték a kérészek és halak táncának ritkán megpillantott, magával ragadó látványát.

Reméljük, jövőre is részünk lesz benne.