Hol keressük:
A süllõ folyó és állóvizeinkben egyaránt megtalálható. Szereti a kemény medrû vízrészeket, az iszapos részeket kerüli, mivel kevesebb az oxigén. Mindig búvóhelyet keres magának, ahová beállhat és innen csap le áldozatára. Szabályozatlan folyóvizeken búvóhelyet jelenthet egy alámosott partszakasz, a fák gyökereinek kusza halmaza, vízbedõlt fák, elsüllyedt hajóroncsok. Szabályozott folyóvizeken a partbiztosító kõrézsûk, ruganyok, gátak, sarkantyúk jelentik a megfelelõ búvóhelyet a süllõ számára. Gyakran a vízbenyúló stégek alatt keres menedéket. Vízerõmûvek oxigéndús alvizén is elõszeretettel tanyázik, itt nappal is állandóan mozog, hajtja a kishalrajokat. Megtalálható még teljesen akadálymentes vízrészeken is, itt gyakran csak beáll a meder egyenetlenségeibe, sokszor a medertöréseknél meglepõen szép zsákmányra tehetünk szert. Folyótorkolatok, befolyók is kedvelt tartózkodási helyei. Állóvizeken kerüli az iszaplerakódásos részeket, állandóan követi a kishalrajokat, nádtisztásokon, vízinövények között, elsüllyedt fák tövében tanyázik, fõleg többedmagával. Tehát ahol fogtunk egy süllõt, ott számíthatunk akár további kapásokra is. Nappali órákban a süllõt a fenék közelében, éjszaka közvetlenül a felszín alatt keressük.

Felszerelés: Fenekezõ horgászathoz válasszunk 3 m körüli horgászbotot 30-60 g dobósúllyal, és B akciós horgászbotot. Az orsó 40-es kapacitású, a zsinór max. 0,30 mm átmérõjû, de ha a Balatonon és valamely nagyobb állóvizünkön horgászunk érdemes megkockáztatni a vékonyabb zsinórt 0,20 mm-ig. Úszózáshoz tartásban 3,5 m-es 40-80 g dobósúlyó B akciós gerinces botot alkalmazzunk, az orsó 40-es kategóriájú, a zsinór 0,30-as legyen. Pergetésre 2,70-3,00 m hosszú 20-40 g dobósúlyú horgászbotot használjunk, 40-es kapacitású, megbízható fékrendszerû és legalább 3 golyóscsapággyal rendelkezõ orsót használjunk. A zsinór itt lehet 0.20-0,25 mm-es jóminõségû kopásálló zsinór, a márka tekintetében az legyen a mérvadó, hogy minél lágyabb és kopásálóbb legyen. Mártogatáshoz 3,5-4,00 m hosszú, 15-30 g dobósúlyú érzékeny spiccû botot használjunk, sok horgász a match botot használja eredménnyel, fõleg esõs idõben célszerû az alkalmazása, mert a zsinór bevontatáskor nem tapad a bothoz, és a kapást is könyebb így érzékelni.

Csalik: Süllõzésre, ha élõhallal horgászunk, egy fontos szempontot figyelembe kell venni, ez pedig a csalihal mérete. Ugyanis a süllõnek nincs akkora szája mint a csukának, így nem képes elnyelni egy átlagos süllõ egy 10 cm- nél nagyobb csalihalat. A kishalak közül is a hosszúkásabbakat részesíti elõnyben. A hal fajtája is döntõ fontosságú lehet, a szivárványos ökle áll az elsõ helyen a második a küsz, követi a kisebb bodorka, vörösszárnyú keszeg, sügér, naphal apróbb példányai. Sokan horgásznak élettelen csalihallal, itt is figyelembe kell venni, hogy semmi esetre se legyen hosszabb 5-7 cm-nél. Elõszeretettel alkalmazzák fõleg a Balatonon a "megtaposott halat", amelyet a horogra való felûzés elõtt szabályosan laposra tapossák, ezáltal a kishalnak az összes tartóváza eltörik, és a vízben lágyab himbálózva mozog, így kelti fel a ragadozók figyelmét. A halszelet is bevált csali, ha a csalihalaink közül csak nagyobbacskák vannak, akkor készítsünk belõle halszeletet, gyakran fogósabb mint az élõ csalihal, mert a süllõ kitûnõ ízérzékelõ képességét célozza meg. Élõ csalik közül a süllõ kaphat gilisztára, de nem ez a fõ csalija. Mûcsalik közül a kisméretû körforgókat alkalmazhatjuk villantós horgászathoz. Twisterek közül 5-7 g-osakat használjuk, sárga fluorsárga vagy fehér farokrésszel. Gumihalas horgászatnál a mûcsalink legyen 5-10 cm-es, itt is világos színût alkalmazzunk. Woblerezésnél J-9-S, J-9-GFR, J-9-SFC, CDJ-9-Gfr, CDJ-9-SFC, SSR-7-S, SSR-7-CW jelzésû rapala woblerekkel érdemes próbálkozni.

Fárasztás, kiemelés, élvetartás: A süllõ fárasztása abból ál, hogy fel kell tornászni a mélyebb vízrétegekbõl, nagyobb példányainak fárasztása rendkívüli horgásztudást, tapasztalatot igényel, a kissebje az elsõ kirohanás után rendszerint megadja magát. A szákolásnál oda kell figyelni, fõleg ha a horog a csontos szájpadlásba akadt, ilyenkor semmi esetre se erõltessük, inkább hagyjuk, hogy néhányszor visszaperdüljön a mélybe, természetesen a zsinórt tartsuk mindig feszesen. A szákolás csak akkor eredményes ha a süllõ kissé oldalára dõlve hagyja magát vezetni, mindig fej felõl merítsünk. Bátrabb horgásztársaink kézzel is kiemelhetik a halat, itt fokozottan érvényes, hogy csak a teljesen kifáradt halat emeljük ki, ugyanis a hátúszó kemény tüskéi, és a kopoltyú éles fedõlemezei sérülést okozhatnak. A süllõ élvetartása kényes feladat, amennyiben halunk vérzik, komolyabban megsérült a horogtól, kár bilincsre fûzni, azonnal öljük meg és száraz ruhába csavarjuk be. Amennyiben zsákmányunk látszólag életképes, hosszú kötélre fûzve engedjük a mélybe.