Horgászkaladok
Cikkek
 
Hasznos oldalak
 
Etetőanyagok
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Elkészülni, vigyázz, kész..hal!

Elkészülni, vigyázz, kész..hal!

Tóth Ferenc vagyok, Győrben élek, és legtöbbet itt is horgászom.
Amikor felkérést kaptam ennek az új portálnak a gyermek és kezdő horgász rovatának szerkesztésére, felidéztem magamban azokat a napokat, amikor elkezdtem tanulgatni, megismerni mindazokat a praktikákat, technikákat, amivel egy gyermekhorgász el tud indulni az igazi nagybetűs HORGÁSZAT felé.

Addig is próbálkoztam, próbálkoztunk valamilyen szinten a halfogás örömeivel, de meg kellett látnom micsoda fordulat következett be akkor, amikor egy hozzáértő a szárnyai alá vett. A "hozzáértőt" Csiszár Gyula bácsinak hívták és rendületlenül tanított évről-évre néhány tíz horgászpalántát az egyik győri horgászegyesületben.

Eszembe jutott az az érzés is, amikor büszkén mutattam be az első szabályosan felkötött horgot, összekötött zsinórt, elkészített szereléket.

Úgy gondolom, Gyula bácsi nélkül talán másképp alakult volna a horgászathoz való viszonyom. Az sem lehet véletlen, hogy ugyanott, ugyanabban az Egyesületben ma én foglalkozom a gyerekekkel, ifjú horgászokkal, az évtizedes instrukciókat szem előtt tartva szeretném átadni azt a tudást, amit azóta magamba szívtam a vizek partján, horgászversenyek alatt. Szeretném megkönnyíteni mindazok dolgát, akik igazából most kezdik el ízlelgetni e nagyszerű sport, hobbi csínját-bínját és nincs a közelükben egy tapasztaltabb horgász, aki választ tudna adni a felmerülő kérdésekre.

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Nem könnyű dolog eligazodni abban a bőséges választékban, amit a horgászboltok nyújtanak felszerelésből. Meglehetősen nehéz a horgok, zsinórok, úszók, ólmok, etetőanyagok garmadájából kiválasztani a módszernek, az adott vízterületnek, a megfogni kívánt halnak leginkább megfelelő, leginkább eredményre vezető összeállítást.

Mindannyian tudjuk, tudjátok minél inkább elmélyed valaki a halfogás tudományában, és szeretne egy kicsit többet tudni a miértekről, számtalan megoldandó problémával, egyre több felmerülő kérdéssel találja szembe magát. Segít az is, hogy lassan tíz éve a horgászegyesületemben is gyermekekkel, versenyzőkkel foglalkozom. Ilyenkor tél végén, tavasz elején tartott foglalkozásokon sajátíthatják el az ifjú horgászpalánták azokat az alapismereteket, amivel az "önálló" horgászat útjára léphetnek. Segít továbbá két gyermekem, akik szintén most tanulják a horgászat csínját-bínját.

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Ebben és még sok más dologban szeretnék segítséget adni - szinte on line módon - ezen az oldalon mindazoknak, akik most kezdik az ismerkedést a horgászat tudományával.


Tóth Ferenc

 
Horgászmódszerek
 
Mindenféle
 
Felszerelés
 
Horgásziskola
 
Vizek
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU